A 2008-ban nagy sikerrel bemutatkozó alkalmi formáció Magyarországon még kevéssé ismert komédiai műfajjal kísérletezik. Leginkább a Jacques Lecoq által megfogalmazott hagyományokra építő előadás a bohóc lényének lényegét igyekszik megmutatni.

A Sz'Keccskék c. előadás rövid jelenetek, szituációk - szkeccsek - egész estés történetté való összefűzése. Olyan improvizációk, melyek nem csak színpadi bakikból vagy esetlenségekből fakadnak (pedig dehogynem), hanem koncentrált jelenlétből (mruhaha), melyeknek témái a leghétköznapibbtól (úgymint: ártatlan gyilkolás) az abszurdig (élet az űrben) tartanak. Három színész egy színházi bohóc lehetőségeivel lép színpadra, bevonja a nézőt és az ő reakcióit felhasználva játszik tovább. Az előadás fontos elemei a zeneiség és a pantomimes alapokon nyugvó mozgás.

Az előadás létrehozói és előadói:

Csatári Éva
Reitter Zsolt
Vass Szilárd

Mindhárom színész különböző társulatoknál és színházaknál játszott, illetve játszik jelenleg is (Pintér Béla Társulata, Atlantis Társulat, Merlin Színház, Vígszínház, Független színpad, szombathelyi Weöres Sándor Színház). Majdnem egy évtizede dolgoznak együtt bohócként, bohócdoktorként. Mestereik többek között: Eric De Bont, Jos Houben, Lassaâd Saïdi, akik Jacques Lecoq tanítványai és részben a Lecoq iskola tanárai. Ez a tény alapvetően meghatározza munkájuk műfaját és minőségét.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeccskek.blog.hu/api/trackback/id/tr102057070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása